abdarúgás

A Ceredi Sportegyesület 1947-ben alakult. Akkoriban a Járási Testnevelési Hivatal támogatásával működött, bár sport felszerelésüket saját erőből biztosították. Az 1960-as években a megyei I osztályban több éven keresztül szerepelt a csapat. Az akkori támogató a községi tanács mellett a helyi termelőszövetkezet volt. A következő jól szereplő zöld-fehér csapat 1984-ben, Szécsényben játszott osztályozón aratott győzelmével három évig szerepelt a megyei I. osztályban. A csapat jelenlegi elnöke Herman László, az edző Tőzsér Ferenc.